Messis-Agri 2021 Kft.

messis-agri-2021-kft-gazdasag1

Bemutatkozás

Páty, Biatorbágy, Zsámbék, Tök és Telki határában összesen 800 hektáron gazdálkodik a Kovács család. Az itt termesztett kultúrák nagy része búza, napraforgó, kukorica és árpa. A saját földjeik művelésén kívül a környék gazdáinak nyújtanak integrált szolgáltatásokat, van, aki a vetéstől a tárolásig rájuk bízza a területeit.

Precíziós gondolkodás

A precíziós gazdálkodás megvalósítását már nagyon régen elkezdtük. Amikor 2002-ben megérkezett az első New Holland kombájnunk, már benne volt a hozamtérképezésre alkalmas eszköz, és Európában az elsők között a GPS is. 2005 óta saját RTK bázisállomásunk van Páty legmagasabb pontján, azóta GPS helymeghatározás segítségével műveljük a területeinket. Ez idő alatt rengeteget spóroltunk a vetőmag- és az üzemanyagköltségeken. A növényvédelmet 2008-ban állítottuk át, akkor szereztünk be egy önjáró permetezőt, ami szabad jellel képes 20 centiméter pontossággal közlekedni a táblákon. Ez ehhez a tevékenységhez tökéletesen megfelel. A hozamtérképezéssel közel 20 éve találkoztunk először, 2002 óta meg is vannak a régi memóriakártyák az adatokkal. Mindig megnéztük ugyan a térképeken a területi sajátosságokat, hogy mi, hol és hogyan látszik; a vízmosások és a homokfoltok jellemzőit például nagyon jól megmutatta, de az adatokat valójában nem használtuk fel semmire. Most jutottunk el arra a szintre, hogy a szárító elkészülte után bevezetjük az AgroVir agrárinformatikai rendszerét, amivel végre minden adatunk egy programon belülre kerül. Ezután jön a következő precíziós gazdálkodási lépcső, hogy tényleg minden egyes folyamat a lehető legpontosabban menjen.

Az egyik legnagyobb előny az aratásnál az automata kormányzás, mert egy darabig ugyan soron lehet tartani a vágóasztalt, de ahogy a kezelő fárad, egyre nagyobbak lesznek a ráhagyások. Ezeket csíkonként összeadva sokkal több üzemanyag és munkaóra kell egységnyi termés betakarítására. A szakaszolás a vetésnél és a permetezésnél kiemelten fontos, így a kevesebb input anyag kijuttatásával a költségek mellett a környezetterhelést is csökkenteni lehet.

messis-agri-2021-kft-gazdasag2

Tevékenységek

Csak jó méréssel és jó adattal érdemes belevágni a precíziós gazdálkodás bevezetésébe

Elsőként Pest megye felé vettük az irányt, ahol Kovács Viktória családi gazdaságát látogattuk meg. Pátyon a vadonatúj automata terményszárítót, valamint a New Holland gépek egész sorával büszkélkedő telepet néztük meg. Viki többek között a helyes talajmintavételezés és a hozammérés fontosságáról beszélt nekünk.

Elérhetőség

Cégnév: Messis-Agri 2021 Kft.

Cím: 2071 Páty, Kossuth utca 124.

Kapcsolattartó neve: Kovács Viktória

Telefonszáma: +36302597367

E-mail címe: viktoria.kovacs984@gmail.com